| |
Főoldal
Programok
A TÚK
Alapszabály
Újságíró-stúdió
Díjaink
Galéria
TÚK tagnévsor
EUSJA
Kapcsolat
|
|
|
A Tudományos Újságírók Klubja
A Tudományos Újságírók Klubja 1990 márciusában alakult a MÚOSZ
tudományos-műszaki szakosztályának utódjaként.
Az első években a Tudományos Újságírók Kamarája néven működő szervezet
létrehozásának indoka a tudományos újságírás független szakmai
szervezetének megteremtése, a működéshez szükséges megfelelő pénzügyi
háttér feltételeinek kialakítása és az önálló nemzetközi kapcsolatrendszer
kiépítése. >>Tovább
|
|
|
EUSJA (European Union of Science Journalists Associations - Európai Tudományos Újságíró Szervezetek Uniója)
A TÚK szinte a megalakulása óta tagja az EUSJA-nak. Az 1971-ben alapított, 25 ország tudományos újságíróit tömörítő, Strasbourg-i székhelyű EUSJA küldetése egyrészt a tudományos újságírás szakmai színvonalának és rangjának megőrzése (illetve lehetőség szerint emelése) - ez egy olyan időszakban, amikor a szeriőz sajtó egész Európában (sőt talán az egész világon) válságban van, komoly kihívás. A szervezet emellett feladatának tekinti a közvetítést a tudomány műhelyei és az újságírók között, amit egyebek mellett tanulmányutakkal, képzésekkel műhelylátogatásokkal, illetve az Euroscience Foundation nevű alapítványán keresztül igyekszik elősegíteni.
>>Tovább
Tudományos
és Környezetvédelmi Újságíró
Stúdió!
Klímaváltozás,
nanotechnológia, genomika, őssejtek, szupravezetés, áltudományok.
Ha érdeklődik a modern tudomány és technika iránt, s emellett jártas
a tudományokban, és szeretné ezekről közérthetően és hitelesen
tájékoztatni a nagyközönséget, jelentkezzen a Tudományos Újságírók
Klubja és a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiája által
közösen indított tudományos és környezetvédelmi újságíróképző
stúdióba!
>>Tovább
|
|
TÚK-igazolvány
A TÚK a magyarországi és a nemzetközi sajtómunkában sokoldalúan hasznosítható újságíró-igazolványt biztosít tagjainak. Az igazolvány nem csak idehaza nyújt belépési és egyéb kedvezményeket, hanem - a TÚK EUSJA és ezen keresztül IFJ (nemzetközi Újságíró Szövetség) tagsága révén - küldöldön is. A kártya formájú igazolványhoz Euro Diccon Club vásárlási kedvezmények is kapcsolódnak.
|
|
| |
Hírek
Meghívó a tihanyi Simonffy Géza
Szemináriumra
2012. május 18-19.
>>Tovább
Átadták a Hevesi Endre-díjat
A díjazottak: Szále László, Hajdú Ferenc, Pápai Gábor
>>Tovább
Almár Iván köszöntése 80. születésnapja alkalmából
>>Tovább
Ünnepi beszélgetés a 80 éves Almár Iván csillagász-űrkutatóval
2012. április 21-én 17 órától a Galileo Webcast honlapján
>> www.galileowebcast.hu
Átadták "Az év ismeretterjesztő tudósa" díjat. Az elismeréseket rendhagyó módon két kutató házaspár, Illés Erzsébet és Almár Iván valamint Hargittai Magdolna és Hargittai István kapta.
>>Tovább
Beszámolók és képek a 2011-es tihanyi Simonffy Géza Szemináriumról
>>Tovább
Megválasztották az új tisztségviselőket a Tudományos Újságírók Klubja április 21-én, Budapesten megtartott, 15. közgyűlésén
>>>Részletek
Az ELTE TTK 2011 szeptemberében új mesterképzést indít Tudománykommunikáció
a természettudományban címmel.
>>Tovább
Simon Tamás tudományos-ismeretterjesztő blogja:
scicomblog.wordpress.com
Juhari Zsuzsanna tudományos-ismeretterjesztő blogja:
juharizsuzsanna.blog.hu
Beszámolók és képek a tihanyi Simonffy Géza Szemináriumról
>>Tovább
|
|
>>További hírek
|
|
|