A Tudományos Újságírók Klubja
A Tudományos Újságírók Klubja 1990 márciusában alakult a MÚOSZ
tudományos-műszaki szakosztályának utódjaként.
Az első években a Tudományos Újságírók Kamarája néven működő szervezet
létrehozásának indoka a tudományos újságírás független szakmai
szervezetének megteremtése, a működéshez szükséges megfelelő pénzügyi
háttér feltételeinek kialakítása és az önálló nemzetközi kapcsolatrendszer
kiépítése.
Társadalmi szervezetünk egyesületi keretek között működik és fő célja a
tudományos újságírók, illetve tudományos ismeretterjesztést végző
tudományos kutatók közötti szakmai és emberi kapcsolatok erősítése, a
szakmai továbbképzés támogatása, illetve az utánpótlás, a tudományos
újságírás oktatásának elősegítése.
A TÚK rendszeres programjain a magyar tudományos élet vezető személyiségei
találkoznak a szakma képviselőivel, netán a szakmát érintő belső ügyekről
kerül sor egy beszélgetésre, s időről időre tanulmányi kirándulásokat
szervezünk valamilyen kutatóintézetbe, intézménybe.
A TÚK évek óta kiadja az Év Ismeretterjesztő Tudósa címet, s az
Enciklopédia díjat adományozza az év legjobb ismeretterjesztő újságírói
tevékenységéért.
A TÚK szervezte meg a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájával közösen
hazánk első tudományos és környezetvédelmi újságíró képző stúdióját,
melynek keretén belül eddig három évfolyam végezte el tanulmányait.
A TÚK 1990 decembere óta tagja az Európai Tudományos Újságíró Szövetségek
Uniójának (EUSJA). Tagjaink több ízben vettek részt az EUSJA, illetve
annak Közép Európai Munkacsoportja (ARGE) által rendezett tanulmányi
utakon, egy ízben hazánk szervezett EUSJA-programot, illetve több ízben
ARGE-programot.
A TÚK kezdeményező és házigazdai szerepet játszott a Tudományos
Újságírók 2. Világkongresszusának budapesti megrendezésében.
|